Részletek
Adatok
Részletek
Ez a rubinpiros zöldség akár a demenciát – köznapi nevén az elbutulást – is gyógyíthatja. A benne található nitrogén-monoxid ugyanis javítja a vér áramlását, ezáltal pedig segíti az agy működését. Magas folsavtartalma révén akár az Alzheimer-kór ellen is hatásos lehet. A cékla élénk színét egy bizonyos betacyanin nevű vegyületnek köszönheti, melyet rendkívül erős antioxidánsként tartanak számon. Egy amerikai kutatás például megállapította, hogy a prosztata- és mellrákkal küzdő betegeknek adagolt betacyanin 12,5%-kal lassította a tumorsejtek növekedését. Mindezen felül táplálkozás-szakértők is előszeretettel ajánlják a fogyasztását.
Lúgosít, kivalló antioxidáns, segíti a vörösvérsejtek képzését, méregteleníti a szervezetet, gátolja és megelőzi a ráksejtek szaporodását, tisztítja a gyomrot és a bélcsatornát, regenerálja a nyálkahártyát, szabályozza az anyagcserét, a hagyományos indiai gyógyászatban mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolják.
Magas káliumtartalma miatt jótékony hatással van a szívre. A kálium szabályozza a szívmunkát, hiánya gyakran okoz szédülést, valamint szívritmuszavarokat. Kálium hiányában a szív nem képes a megfelelő összehúzódásra, így nem tud elegendő mennyiségű vért juttatni a szövetekbe. A cékla rendszeres fogyasztásával támogathatjuk szívünk működését, szívbetegség vagy magas vérnyomás esetén javasolt
A cékla nagy mennyiségben tartalmaz C vitamint, folátot és egyéb ásványi anyagokat. Kálium mellett a következő ásványi anyagok találhatók meg benne nagy mennyiségben: kalcium, vas, magnézium, mangán, foszfor, nátrium, cink, réz és szelén.
Az állóképesség javítása ugyancsak a nitráttartalomnak köszönhető. A rendszeres céklafogyasztás növeli a vér nitráttartalmát, javítja a keringést, ennek következtében pedig javul a szövetek oxigénellátása.
Mivel a céklának magas a vastartalma, az egyik legnagyszerűbb élelmiszer, melyet a vérszegényeknek illetve az arra hajlamosaknak érdemes enni. A céklában található réz és C-vitamin ráadásul segíti a vas felszívódását is.
A máj működését, a méregtelenítési folyamatokat is támogatja a cékla, valamint csökkenti a zsírmáj kialakulásának rizikóját is. Bizonyos fitokemikáliák, például a methionin nevű pigment, stimulálják, élénkítik a máj sejtjeit, így azok hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen.

Cikkszám
5997276755527